Cadmus fordítás Cadmus

Megint célt tévesztett a szaúdi légierő

2016. 09. 23.

Legalább 25 civil, köztük több gyermek és nő vesztette életét Jemenben a szaúdi vezetésű koalíció légicsapásai miatt a síita lázadók kezén lévő nyugat-jemeni Hudajda kikötővárosában – közölték csütörtökön szemtanúk és egészségügyi források.

A bombázás helyi idő szerint szerda este érte akormányzósági palotát és egy közeli lakónegyedet. Egy egészségügyi dolgozó a Hszinhua kínai hírügynökségnek elmondta, hogy a halottakon kívül 73 sebesültet szállítottak a hudajdai kórházakba.

Egy síita vezető szerint ugyanakkor a kormányzósági palotában tartózkodó magas rangú tisztségviselők, akik nem sokkal korábban a jemeni főváros, Szanaa Húszik általi elfoglalásának második évfordulóját ünnepelték az épületben, túlélték a bombázást.

A legszegényebb arab országnak számító Jemenben két éve áború tombol. Az ország kiterjedt területeit a Jemeni hadsereg és a Húszik ellenőrzik miután népi mozgalmak támogatásával megdöntötték Al-Hadi ex elnök hatalmát.

Tavaly március óta Szaúd-Arábia vezetésével arab államok koalíciója folytat légi hadjáratot Jemen ellen, de légicsapásaik sok civil áldozatot is követelnek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑