Cadmus fordítás Cadmus

Megöltek 14 fegyverest a Sínai-félszigeten

2017. 02. 06.

Az egyiptomi hadsereg február 6.-án hétfőn bejelentette, hogy egy rajtaütés során tűzharcban megöltek 14 takfiri felkelőt a Sínai-félszigeten. A Sínai tartományt 3 éve próbálják biztosítani a terroristáktól.

Az egyiptomi katonai erők szóvivője, Tamer al-Rifai ezredes bejelentése szerint, már biztosították a terepet. Letartóztattak 10 embert, lefoglaltak 5 különböző típusú gépjárművet, 7 engedély nélküli motorkerékpárt, 2000 liter üzemanyagot, számos fegyvert és lőszert, műszaki és kommunikációs eszközöket, valamint a szélsőségesek által használt katonai egyenruhákat. 10 robbanószerkezetet hatástalanítottak, melyek a területet biztosító csapatokat volt hivatott megcélozni. További három gépkocsiba szerelt pokolgépet pedig semmisítettek.

Rifai hozzátette, hogy a rendvédelmi erők továbbra is szigorú eljárásokat fognak végrehajtani, amelyekkel biztosítják a Sínai-félsziget központi területeit, leszámolnak további fegyveres erőkkel és elvágják tőlük ellátási útvonalaikat.

Az ötnapos akció során a katonák házakat, barlangokat és földalatti raktárhelyiségeket kutattak át. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy találtak 6 speciális raktárt mely terrorista csoportokhoz tartozott. Ezekben pedig 4 tonna használt vegyi anyagot, melyet robbanószerkezetek gyártásához használnak. Az ezredes megjegyezte, hogy a létesítményeket teljesen megsemmisítették.

A hivatalos szóvivő, hivatalos Facebook oldalán osztotta meg hosszadalmas nyilatkozatát hozzájuk csatolt képekkel, melyek a katonai műveletek részleteit tartalmazzák a Sínai-félsziget északi részéről.

A képek mutatják az egykor a fegyveres csoportok birtokában lévő fegyvereket, lőszereket, robbanóanyagokat és azok méreteit, továbbá az ásott bunkereket, melyekben a terroristák bujkáltak.

A Sínai-félszigeten az elmúlt időszakban jelent meg az Iszlám Állam, a magát Sínai Vilájetnek nevező szélsőséges iszlamista csoport már több támadást hajtott végre egyiptomi katonák és rendőrök ellen.

Az egyiptomi hadsereg január 28-án egy rajtaütésben 19 terroristát ölt meg, további kettőt elfogtak.

Orientalista.hu – Syriana

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑