Cadmus fordítás Cadmus

Megostromolta Moszul repülőterét az iraki hadsereg

2017. 02. 23.

Támadást indítottak az iraki biztonsági erők a moszuli repülőtéren. A lépés kulcsfontosságú részét képezi a műveletnek, amelynek célja, hogy visszafoglalják Moszul nyugati városrészét az Iszlám Állam harcosaitól – írja a BBC. A repülőtér közelében lévő katonai támaszpontot is megostromolták.

Bár a terrorszervezet korábban lerombolta a kifutópályát, az iraki hadsereg számára fontos szerepe van a repülőtérnek a déli útvonalak ellenőrzése miatt.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában vonta uralma alá a második legnagyobb iraki várost. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatása mellett október 17-én indítottak támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen. A keleti városrészt januárban sikerült felszabadítani, de a nyugati, sűrűn lakott területeket még mindig a terrorszervezet tartja hatalmában.

A nyugati városrész visszafoglalása nehéznek ígérkezik a sűrűn beépített körzetek miatt, ahol az Iszlám Állam harcosai robbanószerkezeteket tudnak elrejteni, és könnyedén el tudják magukat barikádozni.

Magyar Nemzet Online

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑