Cadmus fordítás Cadmus

Megsem egyedül indul Al-Sisi az elnökválasztáson

2018. 02. 01.

Kínos lett volna, ha a jelenlegi egyiptomi elnök egyedül indul a választáson, az utolsó pillanatban egy támogatója ugrott be kihívónak.

Egyiptomban néhány órával az elnökjelöltség bejegyeztetésének határideje előtt jelentette be még hétfőn a Gad (Holnap) nevű egyiptomi párt vezetője, Músza Musztafa Músza, hogy indul a márciusi elnökválasztáson.

Vasárnap számos ellenzéki az elnökválasztás bojkottjára szólított fel, miután az utóbbi hetekben ellehetetlenítették és kiszorították a megmérettetésből a hivatalban lévő államfő valamennyi komolyabb kihívóját, így Abdel-Fattáh esz-Szíszi várhatóan könnyedén megnyeri majd az elnökválasztást.

Január elején Ahmed Safik volt egyiptomi kormányfő lépett vissza az elnökjelöltségtől. Őt számos megfigyelő Szíszi legesélyesebb kihívójának tartotta, a légierő egykori tábornoka csak kevéssel kapott ki az iszlamista jelölttől 2012-ben. Miután bejelentette az indulási szándékát, az Egyesült Arab Emirátusokba toloncolták, és egy szállodában tartották őrizet alatt. Pár héttel később visszalépett a jelöltségtől.

A hónap közepén az 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadat elnök unokaöccse, Mohamed Anvar Szadat jelentette be, hogy mégsem indul az elnökválasztáson. Legutóbb pedig szerdán Háled Ali ügyvéd és aktivista, az egyiptomi baloldali és forradalmi ellenzék jelöltje lépett vissza, egy nappal az után, hogy a hatóságok letartóztatták Számi Anan volt vezérkari főnököt, aki szintén indulni akart az elnökválasztáson.

A korábban tábornokként szolgáló Al-Sisi 2014-ben került hatalomra, miután az előző évben katonai erővel elmozdította posztjáról az iszlamista Mohamed Murszi elnököt. Az elmúlt években egyre autoriterebb hatalmat épített ki, sorra szorította vissza az ellenzék mozgásterét az országban.

A most bejelentkező Músza meglehetősen ismeretlen politikusnak számít az országban, és saját Facebook-oldala szerint is Al-Sisi támogatója volt még az indulásának bejelentésekor is.

A lehetősége annak, hogy esz-Szíszi az egyetlen induló lesz a választáson, még olyan vezető médiaszereplők kritikáját is kiváltotta, akik amúgy támogatólag viszonyulnak a rezsimhez. Többen arról beszéltek az utóbbi időszakban, hogy Egyiptomban gyakorlatilag nincs politikai közélet.

Orientalista.hu – 444.hu, Financial Times, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑