Cadmus fordítás Cadmus

Mégsem házasodhatnak a homoszexuális zsidók

2017. 09. 01.

Az izraeli legfelsőbb bíróság elkaszálta a zsidó állam homoszexuálisainak petícióját, melyben az azonos neműek házasságának elismeréséért gyűjtöttek aláírásokat – adta hírül a 888.hu.

Az izraeli meleg, leszbikus, biszexuális és a transzgender közösség (LMBT) petíciót gyűjtött, és nyújtott be azért, hogy az izraeli bíróságok és a kormány fogadja el, és legalizálja házassági igényüket.

Az Elyakim Rubinstein, Neal Hendel és Anat Baron fémjelezte bírói bizottság pénteken kapta meg az aláírásokat tartalmazó papírokat, amiket egyből elutasítottak, mondván alkotmányellenes az azonos neműek közötti házasság a zsidó államban.

Az ítéletben kimondták, hogy a homoszexuálisok eleve rossz helyre adták be a petíciót, hiszen a házasságok ügyében az izraeli törvények szerint a vallási bíróság, nem pedig a civil, a legfelsőbb bíróság dönt.

Az aláírásokat benyújtók nem is ismerik a hazájuk törvényeit”

– áll az ítéletben.

Chen Arieli, a zsidó állam homoszexuálisait összefogó szövetség vezetője az ítélethirdetés után bejelentette, hogy nagyon el van szomorodva az eredmény miatt, hiszen véleménye szerint egy igazán fontos dologgal kapcsolatban adtak be petíciót. Arieli elmondta, hogy nem adja fel, és mindent el fog követni, hogy elérje a homoszexuálisok házasságát Izraelben.

Orientalista.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑