Cadmus fordítás Cadmus

Megtámadták a nemzetközi segélyszervezet egyik irodáját Afganisztánban

2018. 01. 24.

Hét órával a kezdete után még mindig tart a Save the Children dzsalalábádi irodája ellen intézett fegyveres támadás – közölte szerdán a nemzetközi segélyszervezet. Helyi tisztségviselők közlései szerint terrorcselekményben négy ember meghalt, 14-en megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett..

Az afgán biztonsági erők felvették a harcot a támadókkal, az összecsapás mintegy három órán keresztül tartott a pakisztáni határ közelében található Nangarhar tartomány székhelyén, Dzsalalábádban.

Attaullah Hugjani tartományi szóvivő elmondta, elsőként egy öngyilkos merénylő hozta működésbe a testére erősített pokolgépet a szervezet irodájának épülete előtt, s a robbanás következtében lángba borult számos közelben parkoló jármű. Ezután a biztonsági erők egyenruháját viselő fegyveresek törtek rá az irodára. Egy ember meghalt, 14 kórházba került – mondta, hozzátéve, hogy a helyszín alapos átvizsgálása során még találhatnak áldozatokat.

Magukat megnevezni nem kívánó források szerint a Save the Children dzsalalábádi irodájában mintegy százan dolgoznak. A környéken számos ilyen szervezetnek van hivatala, de kormányhivatalok is találhatók ott. Elképzelhető, hogy nem is a Save the Children volt az igazi célpont.

Szemtanúk elmondták, hogy a környéken még mindig fegyverropogás hallatszik.

A Save the Children egyike a legnagyobb segélyszervezeteknek Afganisztánban.

A nem kormányzati szervezet számos afgán tartományban tevékenykedik évtizedek óta, főképpen az egészségügy és az oktatást területén nyújt támogatást gyerekeknek és anyáknak.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑