Cadmus fordítás Cadmus

Megtámadtak több választóhelyiséget az észak-iraki Kirkukban

2018. 05. 17.

Megtámadtak több szavazóhelyiséget az észak-iraki Kirkuk városában, négy nappal az országos parlamenti választások után – közölte az iraki választási bizottság elnöke. A fegyveres támadók túszul ejtették a szavazatszámlálást végző alkalmazottakat.

Rijád al-Badran bizottsági elnök közölte: az ismeretlen fegyveresek célja rákényszeríteni a választási bizottságot, hogy változtassa meg az eredményeket. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a fegyveresek eltorlaszolták magukat a szavazóhelyiségekben, ezért 186 urna szavazatainak feldolgozására még nem került sor. Al-Badran tudatta: a kirkuk szavazatok 90%-át azonban már feldolgozták, a végső eredményeket az elkövetkező két napon belül tervezik kihirdetni.

Kirkuk hovatartozása az észak-iraki kurdok és Bagdad között tavaly kirobbant vita egyik kulcskérdése volt, ugyanis az IÁ elleni harcok során a kurdok elfoglalták a várost, de az iraki kormány visszakövetelte az olajban gazdag térségben fekvő Kirkuk ellenőrzését. A vita odáig fajult, hogy Bagdad végül erővel vette vissza Kirkukot és jó néhány más környékbeli települést. Ennek következményeként a mai napig érezhető a feszültség a többnemzetiségű Kirkukban, amely kurdok, turkománok, asszírok és arabok otthona.

Több politikai tömörülés szerint országszerte választási csalásokat követtek el, Kirkukban a turkomán és arab közösségek vonták kétségbe az előzetes eredményeket, amelyek szerint a Kurd Hazafias Szövetség (PUK) áll nyerésre.

Irakban szombaton tartottak parlamenti választásokat, és a voksolás megrendezését az országot évekig terrorban tartó Iszlám Állam (IÁ) radikális szunnita terrorszervezet fegyveresei mindenképpen meg akarták akadályozni. Az eredmények keddi feldolgozottsága szerint Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok asz-Szajrún nevű pártszövetsége tartja vezető helyét.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑