Cadmus fordítás Cadmus

Megütötte a bokáját az imám, aki menedékjogot kért és szabadidejében gyilkolásra buzdított

2017. 11. 25.

Az etióp származású imám Svájcban kérvényezett menedékjogot, de nem számolt azzal, hogy a gyilkolásra és gyújtogatásra buzdítás következményekkel jár.

Helyi sajtóértesülések szerint az imám Winterthur városának mecsetében mondta el gyűlöletkeltő beszédeit

“2016 október 21-én a vádlott az An’Nur mecsetben többek között azt mondta, ki kell taszítani a nem imádkozó muszlimokat, fel kell őket gyújtani, és saját otthonukban kell őket megölni”

– ismertette az ügyész.

A mindössze 25 esztendős imám azt állította, nem beszél jól arabul, és egy előre megírt prédikációt mondott el, amelyből egy szót sem értett. A bíróság természetesen elutasította ezt az érvelést, és közösség elleni uszítás, valamint engedély nélküli munkavállalás miatt elítélte. Ráadásul még kivégzéseket megjelenítő fotókat is közzétett a neten, amely szintén szóba került a bírósági tárgyaláson.

Az imámot végül tizennyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, valamint tíz évre száműzték Svájcból. A muszlim hitszónokot 2016 novembere óta tartották letartóztatásban, a mecsetet, ahol prédikált, a nyáron bezárták.

Orientalista.hu – 888.hu

 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑