Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Megvan az első arab nő, aki hivatásos pankrátornak áll Amerikában

2017. 10. 16.

A World Wrestling Entertainment (WWE). vasárnap írta alá a szerződést a jordániai Shaida Bseisoval, így ő az első arab nő, aki karriert építhet az előre megtervezett verekedésekkel operáló, látványos show-elemeket fölvonultató, a szórakoztatásra építő iparágban.

“A női atléták végre megkapják a megérdemelt elismerést. A világ egyre nyitottabb, ami pedig a régió válaszát illeti, remélem, pozitív lesz”-mondta a jiu-jitsu küzdősportban komoly érdemeket szerzett hölgy a szerződés aláírását követően. A versenyzőt Dubaiban választották ki, ahol negyven, jellemzően a Közel-Keletről és Indiából érkezett sportember mutatta be be tudását egy januári válogatón.

Az arab világban kevés a női sportoló, az pedig szinte egyedülálló, hogy egy nő ilyen kemény műfajban próbálhatja ki magát. Shaida Bseiso a Reuters hírügynökségnek elismerte, szülei hitetlenkedve fogadták a hírt, de végül teljes támogatásukról biztosították. Csak féltik.

A jordániai hölgy most a WWE floridai központjába, Orlandóba készül,ahol megkapja a szükséges felkészítést, és kialakítják a “figuráját” a ringben. A tőzsdén is jegyzett, 1,5 milliárd dollár értékű WWE az utóbbi időben több kínai és indiai pankrátort is szerződtetett, kiszolgálva egyre gyarapodó közönsége igényeit. Shaida Bseiso arról is beszélt, hogy a pankráció egyre népszerűbb a Közel-Keleten. Megérdemlik a szurkolók, hogy egy hazai versenyzőt biztassanak.

Orientalista.hu – hvg.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑