Cadmus fordítás Cadmus

Merkel szerint Iránnak is ki kell tartania az atomalku mellett

2018. 05. 10.

Németország, Franciaország és Nagy-Britannia kitart az iráni atomprogramról szóló nemzetközi egyezmény mellett, de a teheráni vezetésnek is be kell tartania a megállapodás előírásait – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.

Pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) járási alapszervezeti vezetőinek konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a megállapodás felmondásával súlyos döntést hozott. Az egyezményben részes három európai ország – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – ugyan sajnálattal és aggodalommal tudomásul veszi ezt a döntést, de továbbra is érvényesnek tartja a megállapodást.

A három ország Irántól is a megállapodás végrehajtásának folytatását várja, és mindent meg is tesz ezért – tette hozzá Angela Merkel, aláhúzva, hogy 2015-ös egyezmény a közel-keleti stabilitás erősítésének ‘„fontos oszlopa, amelyet nem kellene megkérdőjelezni”.

A megállapodás végrehajtását ellenőrző Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálatai eddig rendre azt mutatták ki, hogy a teheráni vezetés tartja magát az előírásokhoz. Azonban hosszabb távon is gondoskodni kell arról, hogy Irán kizárólag békés célra használja a nukleárlis energiát, és más ügyekben is tenni kell azért, hogy a térségben ne feszültségkeltő, hanem stabilizáló szerepet töltsön be – mondta a német kormányfő.

Kiemelte, hogy az iszlám köztársaság rakétafejlesztési programja is aggodalmat okoz, és jelentős a befolyása a jemeni és a szíriai polgárháború alakulására. Ezekről az ügyekről tárgyalni kell, méghozzá valamennyi érintettel, az Egyesült Államokkal éppen úgy, mint Oroszországgal vagy Törökországgal.

Az Egyesült Államok kivonulása az iráni atomprogramról kötött egyezményből azt is jelenti, hogy Európának az eddiginél nagyobb felelősséget kell vállalnia, többet kell tennie az emberek millióit sújtó konfliktusok megoldásáért – figyelmeztetett Angela Merkel.

A megoldáshoz csak a tárgyalásokkal lehet eljutni, amihez egyértelmű, világos alapállásra és sok türelemre van szükség – tette hozzá a német kancellár, példaként említve, hogy a 400 éve kezdődött harmincéves háborút (1618-1648) lezáró vesztfáliai békét is sok évig tartó tárgyalás révén lehetett megkötni.

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) testvérpártja, a Német Szociáldemokrata Párt részéről Heiko Maas külügyminiszter szerdai berlini nyilatkozatában kiemelte, hogy az Iránnal kötött egyezmény „működik”, és Németország azért dolgozik, hogy „jövője is legyen”, és az Egyesült Államok kivonulása ne indítsa el a nukleáris fegyverkezés spirálját. A többi között hozzátette: Washington döntése ugyan nem volt váratlan, de teljesen homályos, hogy milyen alternatívát javasol a megállapodás helyett.

Orientalista.hu – MTI

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑