Cadmus fordítás Cadmus

Milo: Az iszlám jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a civilizációra

2018. 05. 26.

A civilizációra az egyik legnagyobb fenyegetést az iszlám jelenti, mégpedig nem annak szélsőséges formája, nem a terrorizmus, hanem a mainstream muszlim társadalom – hangoztatta Milo Yiannopoulos brit újságíró Budapesten pénteken.

A jobboldali, amerikai Breitbart News hírportál korábbi szerkesztője a XXI. Század Intézet szervezésében szólalt fel. Veszélyek és esélyek a XXI. században című előadásában azt mondta, az iszlám nem olyan, mint a többi vallás: nem egy ártatlan hit, hanem egy előíró politikai ideológia, amely megköveteli a nők elnyomását és a homoszexuálisok meggyilkolását. Ennek a szemléletnek nincsen helye Európában – jelentette ki.

Szabadszájú beszédében Milo Yiannopoulos többször utalt saját homoszexualitására, és felvetette, hogy őt és élettársát a világ sok országában megölné az állam.

Szavai szerint Magyarországban és benne közös, hogy mindkettejükről rengeteget hazudnak a baloldaliak. Ennek oka, hogy félnek tőlük – vélekedett, hozzátéve: a hitük miatt gyűlölik őket.

„Háborúzni” kell az Európába érkezőkkel

A brit újságíró azt hangoztatta, hogy a magyaroknak semmiféle kötelezettségük nincs migránsok befogadására, ezért ne érezzék magukat rosszul a bevándorláspolitikájuk miatt.

Több európai állam, például Svédország és Németország „meg van szállva” – fogalmazott, majd arról beszélt, hogy nem kell kedvesnek lenni az Európába érkezőkhöz, hanem „háborúzni” kell velük, mert „megtámadták” a kontinenst. Az unió nemhogy határozott elutasítással reagált volna a bevándorlásra, hanem a nyújtott ellátásokkal gyakorlatilag meghívta a migránsokat – jegyezte meg.

A Breitbart News korábbi szerkesztője úgy vélekedett, hogy a Nyugaton élő keresztények a mai napig nem ismerik az iszlámot. Akik tapsolnak neki, alapvető félreértésben vannak a vallásról – fűzte hozzá.

„Nemzetközi ikonná vált Orbán Viktor”

Milo Yiannopoulos arra buzdította hallgatóságát, hogy támogassa Orbán Viktor miniszterelnököt, aki egyedüliként állt ki Soros György ellen, gyakorlatilag kiutasítva őt az országból. A kormányfő mögé felsorakozva a magyarok győznek majd – vélekedett.

Úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor nemzetközi ikonná vált. Magyarország a világ egyik legforróbb hadszíntere lett, megint utolérte a sorsa, ismét fontos szerepet kapott a nyugati civilizáció fejlődésében.

Elmondta, hogy egyre inkább csodálja ezt az államot, amelyre a magyaroknak büszkének kell lenniük. Ők lesznek a szabadságért folytatott harc éllovasai, szükség van rájuk – jelentette ki. Milo Yiannopoulos úgy fogalmazott: az ördög él, és Soros Györgynek hívják, a politikai korrektség pedig egy rákos daganat.

Az esemény honlapján előzetesen úgy fogalmaztak, hogy Milo Yiannopoulos az előadásával „össztüzet zúdít az úgynevezett progresszív politikára és kultúrára”.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑