Cadmus fordítás Cadmus

Mintegy száz holland állampolgárnak nem engedték elhagyni Törökországot

2017. 04. 07.

Mintegy száz török származású holland állampolgárnak nem engedték elhagyni Törökországot a helyi hatóságok a NOS holland közszolgálati televízió csütörtöki híradása szerint.

A tévécsatorna arról számolt be névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva, hogy az érintettek közül sokan nyilvánosan bírálták Recep Tayyip Erdogan török elnököt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a feltartóztatottak török állampolgársággal is rendelkeznek-e a holland mellett.

A hágai külügyminisztérium még nem reagált.

Az utóbbi hetekben meglehetősen feszültté vált a viszony Hollandia és Törökország között, miután Hága nem engedélyezte, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak az országban élő törökök körében.

Ankara erre válaszul úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, felfüggeszti a kormánytalálkozókat Hollandiával és megtiltja a holland diplomaták repülőútjait Törökországba. Erdogan pedig többször is nácinak, fasisztának nevezte Hollandiát.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑