Cadmus fordítás Cadmus

Most már biztos, hogy a körözött német tinit fogták el Moszulban

2017. 07. 22.

A német hatóságok bejelentették, valóban az eltűntként nyilvántartott 16 éves drezdai lányt vették őrizetbe az észak-iraki nagyváros felszabadítása közben az iraki hatóságok. Azt ugyan nem erősítették meg, hogy valóban is harcolt az Iszlám Állam soraiban, de azt nyilvánvalóvá tették, hogy foglalkoznak a valószínűleg traumákat átélt lánnyal.

Wenzelt korábban eltűntként tartották nyilván a német hatóságok, és nemzetközi körözést adtak ki ellene, mert a gyanújuk szerint Szíriába távozott a dzsihadistáktól – olvasható a The Guardian brit napilap szombati cikkében.

A napilapnak munkatársának nyilatkozott egy városi ügyész, aki nem erősítette meg azt, hogy az általa Linda W.-nek hívott fiatal valóban az Iszlám Állam kötelékében harcolt, csupán azt közölte a britek stábjával, hogy orvosi segítséget fognak nyújtani neki az iraki német nagykövetségen.

Wenzel körülbelül egy éve távozott Isztambulba, ahol nyomát vesztették a hatóságok. Az, hogy az azóta eltelt időben mit csinált, vagy hogy hogyan került Moszulba, még nem tudják, de sokat árulkodó volt az, hogy elfogása pillanatában robbanóanyaggal megpakolt öv volt rajta.

Azt feltételezik, hogy az interneten keresztül sikerült szökésre bírniuk a dzsihadistáknak az akkor 15 éves lányt, akit a szülei a hatóságok mellett a közösségi médiában is kerestek.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑