Cadmus fordítás Cadmus

Moszkva nem kételkedik Teherán terrorellenes harcának őszinteségében

2017. 06. 07.

Oroszországnak nincs kétsége Irán terrorizmus ellen vívott küzdelmének őszintesége felől – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, a spanyol hivatali partnerével, Alfonso Dastissal közösen tartott moszkvai sajtótájékoztatóján.

Lavrov szerint az Iránban elkövetett támadások ismételten azt támasztották alá, hogy a nemzetközi terrorhullám példátlan méreteket öltött.

Vlagyimir Putyin orosz államfő Hassan Rouhani iráni elnökhöz intézett szerdai részvéttáviratában határozottan elítélte a terrortámadásokat, rámutatva, hogy történtek ismételten rámutatnak a terrorellenes együttműködés szükségességére. Putyin kifejezte Moszkva készségét az e téren való további együttműködésre.

Lavrov hangsúlyozta, hogy az orosz-török-iráni fegyvernyugvási kezdeményezést Szíriában teljes mértékben legitimálták az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai. Sajnálkozását fejezte ki, hogy az iszlám világban elmélyülő felekezeti megosztottság nagyon komoly akadályát jelenti a terrorellenes regionális összefogásnak.

Tárgyalást szeretne a katari válság miatt

A katari válsággal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy az abban érintett országok tárgyalásos úton rendezik a konfliktusukat és megalapozatlannak minősítette a CNN-nek azt az állítását, miszerint a helyzet kiéleződéséhez hozzájárult, hogy orosz hackerek hamis információt töltöttek fel a katari hírügynökség rendszerébe.

Az orosz diplomácia vezetője agresszív, a Szíria szuverenitását sértő cselekedetnek nevezte, hogy az Egyesült Államok vezetette koalíció légicsapást mért a szíriai kormány oldalán az Iszlám Állam terrorszervezet ellen “a leghatékonyabban” harcoló erőkre. Lavrov hangsúlyozta, hogy illegitim lépés szíriai területen “konfliktusmentesített területeket” létrehozni Damaszkusz beleegyezése nélkül.

Hozzátette, hogy Moszkva, Ankara és Teherán tovább dolgozik a szíriai “deeszkalációs övezetek” részletein.

Az orosz diplomácia vezetője egyébként spanyol kollégájának kijelentette, hogy Oroszország kész normalizálni és fejleszteni kapcsolatait az Európai Unióval. Lavrov hangot adott annak a véleményének, hogy az unióban a Moszkvával kapcsolatos politika kidolgozását nem a szolidaritás elve, hanem a tagállamok egy kisebbségének agresszív és oroszellenes álláspontja határozza meg.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, MTI)

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑