2017. 04. 13.

Moszkvába várják a szíriai és az iráni külügyminisztert



Szíria és Irán külügyminisztere a napokban Moszkvában tárgyal majd a szíriai rendezéséről – jelentette be Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az orosz fővárosban szerdán megtartott sajtótájékoztatóján.

Zaharova az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson moszkvai tárgyalásainak napján jelentette be, hogy Szergej Lavrov, az orosz, Walid Al-Moallem, a szíriai és Mohammad Javad Zarif, az iráni diplomácia vezetője pénteken ül össze tanácskozásra.

A szóvivő szerint oroszellenes nyugati erők igyekeznek semmissé tenni a szíriai béketárgyalásokon orosz segítséggel elért haladást. (Oroszország Iránnal és Törökországgal közösen a kazah fővárosban, Asztanában próbálták meg külön úton ezt előmozdítani.)

Zaharova felelőtlennek és konstruktivitást nélkülözőnek nevezte azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Oroszország előre tudott a Szíriában múlt hét kedden történt vegyifegyver-incidensről, amelyre hivatkozva az Egyesült Államok katonai csapást mért az arab ország egyik katonai repülőterére.

Szavai szerint az amerikai katonai fellépés komoly kihívást jelent nemcsak a regionális, hanem a nemzetközi biztonsággal szemben is.

A külügyi szóvivő arról is beszámolt, hogy az orosz külügyminisztérium és más kormányzati szervek honlapjait rendszeresen érik amerikai IP-címekről érkező támadások.

Orientalista.hu – MTI

, , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com