Cadmus fordítás Cadmus

Muszlimok radikalizálódására utaló ügyeket vizsgál újra a német rendőrség

2017. 08. 09.

Négyszáz olyan korábbi ügyet vizsgál meg újra a hamburgi rendőrség, amelyeknél muszlimok radikalizálódására utaló jelek vannak – írta a Hamburger Abendblatt című lap.

A hatóságok a 2016. január 1. utáni bejelentéseket és eseteket nézik át újra, az ellenőrzésbe pedig bevonnak pszichológusokat és iszlámszakértőket is.

Andy Grote, Hamburg belügyi szenátora az újságnak azt mondta, ezzel is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a minél korábban felismerjék a veszélyt és csökkentsék a kockázatot.

Egy hamburgi szupermarketben július végén történt késes támadás, amelyben egy ember meghalt és heten megsebesültek. A 26 éves palesztin elkövető elutasított menedékkérő volt, aki két nappal a támadás előtt határozta el, hogy áttér a dzsihadista – iszlám terrorista – „életformára”, majd abban reménykedett, hogy a támadás után „mártírként” fejezheti be életét.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑