Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Négyszáz fős tömegsírt találtak Falludzsában

2016. 06. 06.

Tömegsírt és benne több száz holttestet találtak az iraki Falludzsa közelében, ahol a kormány terrorellenes erői az Iszlám Állam (ISIS) dzsihadista fegyvereseivel harcol a terület feletti ellenőrzésért.

A kormányhadsereg szombaton a Falludzsától tíz kilométerre északnyugatra fekvő Saklaviya települést foglalta el. Ezzel körbezárták a dzsihadisták fellegvárát, és megkezdődhet annak ostroma.

Al-Anbar tartomány egyik rendőr ezredese elmondta, hogy a tömegsírra vasárnap Saklavíja egyik negyedében aknamentesítés közben találtak rá, benne négyszáz katona, valamint néhány civil holttestével. Szerinte az emberek többségével fejlövés végzett. Hozzátette, hogy a biztonsági erők feltárták a tömegsírt, egyben megkezdték a holttestek elszállítását az azonosítások megkezdése érdekében.

A holttestek többsége a dzsihadisták által megölt iraki kormánykatonáké, akiket a területen lévő egyik támaszpont elleni támadásban öltek meg a szélsőségesek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑