Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Nehézségekkel néznek szembe a keresztények Irakban

2017. 04. 27.

Iraki felszabadított keresztény területeket látogatott meg Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Fabiny Tamás az M1 csütörtöki műsorában felidézte: a térségben az elmúlt évezredekben, évszázadokban a kisebbségben élő keresztény közösségek számos nehézséggel néztek szembe. Az utóbbi néhány évtizedben különösen nagy veszéllyel kellett szembenézniük, főként a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet megjelenése óta.

A püspök – az Ökumenikus Segélyszervezet egyik alapító egyházának képviselőjeként – több ottani egyházi vezetővel is találkozott. Járt többek között Erbílben, egy másik településen pedig meglátogatott egy menekülttábort is. Elment Moszul-közeli városokba is, amelyeket 2014 augusztusában szállt meg az Iszlám Állam. Az egyik ilyen településen, ahol egy ház sem maradt épen, a helyi katolikus templom újraszentelésén is részt vett.

A püspök felidézte, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet már 2003 óta segít a térségben, tavaly nyáron erbíli központtal pedig irodát is létrehozták. Így nem csak a távolból, hanem a helyszínen is segítenek. Az adományok szétosztása mellett fizikai és lelki segítséget is nyújtanak – emelte ki Fabiny Tamás.

Orientalista.hu – M1

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑