Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Német külügyminiszter: Nem szabad elhallgatni az újabb migránshullám veszélyét

2017. 08. 09.

A német külügyminiszter szerint nem szabad elhallgatni, hogy újabb menekülthullám fenyegeti Európát.

Az ugandai látogatáson tartózkodó Sigmar Gabriel a német sajtónak adott nyilatkozatában kijelentette: „Ha semmit sem teszünk, akkor Olaszországnak előbb-utóbb meg kell nyitnia a határait, mert túl sok menekült lesz az országban”.

Uganda évek óta példaértékűen kezeli az erőszaktól és éhségtől sújtott szomszédos Dél-Szudánban kialakult menekültválságot, az utóbbi években majdnem egymillió embert fogadott be – értékelte a miniszter.
Sigmar Gabriel az ország egyik menekültek lakta településén tett látogatásán azt mondta, „talán el kellene ide hozni néhány európai ország delegációját, hogy lássák, mire képes a szolidaritás”.

Ha az Európai Unió nem talál megoldást a menekültek elosztására, „akkor ismét válsághelyzet alakulhat ki” – jelentette ki a külügyminiszter, aki szerint egyedül párttársának, Martin Schulznak, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltjének volt bátorsága kimondani mindezt.

Schulz egy interjúban a közelmúltban arról beszélt, hogy Olaszországot összeomlással fenyegeti a Földközi-tengeren Észak-Afrikából érkező menekültek tömege, és így megismétlődhetnek a két évvel ezelőtti folyamatok.

Olaszországba az idei év első felében több mint 85 ezer menekült és bevándorló érkezett, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A benyújtott menedékkérelmek száma 25 százalékkal gyarapodott.

A német belügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott legfrissebb adatai szerint január eleje és július vége között összesen mintegy 100 ezer menedékkérelmet adtak be Németországban. Tavaly egész évben ez a szám 280 ezer volt, 2015-ben pedig 890 ezer.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑