Cadmus fordítás Cadmus

Németország javítaná török kapcsolatait

2018. 02. 16.

A németek készen állnak a vitatott ügyek megtárgyalására és a kétoldalú kapcsolatok javítására Törökországgal – jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a török miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A kancellár Binali Yildirimmel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a megbeszélés “nem volt egyszerű”, de nagyra értékelik, hogy a török fél hajlandó nyíltan tárgyalni a vitás kérdésekről. Hozzátette, hogy az új, stabil német kormány felállítása után élnek a lehetőséggel, és intenzívebbé teszik a kapcsolatokat. A viszonyt a kölcsönös érdekek, és ahol csak lehet, a közös értékek alapján kell továbbfejleszteni – mondta Angela Merkel, megjegyezve, hogy az értékalapú együttműködés nehézségekbe ütközik.

Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok valamennyi szintjén nyomatékkal fellépnek a Die Welt című lap több mint egy éve vádemelés nélkül fogva tartott törökországi tudósítója, Denis Yücel érdekében. Németország a jogállamiság elveinek megfelelő, gyors eljárást vár a török féltől – mondta. Kiemelte, hogy Németország mindig is elítélte a 2016-ban történt törökországi puccskísérletet, de azt is kívánja, hogy az arányosság elve alapján folytassák a történtek igazságügyi feldolgozását, és ezzel kapcsolatban vannak aggodalmaik.

Törökországban érvényesülnek a jogállami elvek

A többi között hozzátette: a német kormány reméli, hogy sikerül felszámolni a török-amerikai nézeteltéréseket a Szíria Törökországgal határos részén indított török hadművelettel kapcsolatban. Az Európai Unió és Törökország menekültügyi megállapodásáról elmondta: Németország támogatja azt a törekvést, hogy minél gyorsabban eljusson Törökországba az EU támogatása, és azt minél hatékonyabban használják fel. Ez nemcsak a támogatás első, hárommilliárd eurós (930 milliárd forint), részére, hanem a második hárommilliárd euróra is vonatkozik – mondta a német kancellár.

Az EU és Törökország vámuniójának korszerűsítéséről kérdésre válaszolva elmondta, hogy akkor lehet előrelépés ezen a területen, ha az EU részéről az eddiginél határozottabb lesz a jogállamiság törökországi helyzetének erősödésére vonatkozó meggyőződés. Binali Yildirim azt hangoztatta, hogy hazájában érvényesülnek a jogállami elvek, az igazságszolgáltatás pedig függetlenül működik. Ezt jelzi az is, hogy a puccskísérlettel kapcsolatban indított eljárásokban már 33 ezer embert felmentettek. Ezek az emberek a munkájukat is visszakapták – mondta a török kormányfő.

A Szíriában indított műveletről szólva kiemelte, hogy Törökországnak meg kell védenie a NATO külső határát. Denis Yücel ügyével kapcsolatban kifejezte reményét, hogy rövidesen elkezdődik a bírósági eljárás. Jelezte: Ankara szerint kedvező lenne, ha Németországban is erősödne a megértés az iránt, hogy a puccskísérlet erős megrázkódtatást okozott a török társadalomban. A német és a török kormány viszonya a 2016 nyarán történt puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Ezért a berlini vezetés tavaly júliusban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékektől.

Orientalista.hu – Hirado.hu,MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑