Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Németország visszaküldené a kisgyerekes családokat is Olaszországba

2017. 08. 04.

Sajtóhírek szerint Németország ismét visszaküldené azokat a kisgyerekes menekültcsaládokat Olaszországba, akik ott léptek be az Európai Unió területére.

Korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján csak a 16 évnél idősebb gyerekkel érkezőket küldték vissza, egy német lap információi szerint viszont nyár elején változtatott ezen a gyakorlaton a német kormány.

A Neue Osnabrücker Zeitung című laphoz került hivatalos dokumentumok szerint, június eleje óta már csak a csecsemővel, illetve három év alatti gyerekkel érkezett családok jelentenek kivételt a visszaküldés alól.

A szövetségi menekültügyi és bevándorlási hivatal (BAMF) egyik szóvivője szerint viszont konkrét intézkedés még nem történt, azaz még nem küldött vissza Németország egyetlen 3 és 16 év közötti gyereket nevelő menekültcsaládot sem.

A változtatást egyébként azzal indokolják, hogy Olaszország befogadóképessége “lényegesen megnőtt”, így több kiskorú gyereket nevelő családot tud befogadni. Emellett Olaszország garanciát vállalt a családok megfelelő átvételére és elhelyezésére is, ami annyit jelent, hogy nem választják szét a őket és olyan helyen szállásolják el, amely gyerekeknek is alkalmas.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑