Cadmus fordítás Cadmus

Németországban kampányol az elnöki rendszer mellett Yildirim

2017. 02. 19.

Binali Yildirim török kormányfő a németországi Oberhausenben kampányolt szombaton honfitársai előtt a törökországi elnöki rendszer április 16-án népszavazásra kerülő bevezetése mellett.

„Aki szereti országát, az igent mond” mottó alatt tartott rendezvényen az oberhauseni König Pilsener Arenában több ezer, Németországban élő török vett részt és lengetett török nemzeti színű zászlókat. Az áprilisi referendumon a Németországban élő török állampolgárok is szavazhatnak.

Yildirim fellépését előzetesen élesen bírálták Németországban, emellett a rendezvénnyel párhuzamosan több tüntetés is volt a török kormányfő kampánya ellen. A német rendőrség szerint a tiltakozó akciók békések voltak. Értesülések szerint az egyik ilyen tiltakozó meneten mintegy 750 aktivista vett részt. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a környéket.

Heiko Maas német igazságügyi miniszter a török miniszterelnök beszédét követően az ankarai kormányt a demokratikus alapjogok betartására sürgette. „Aki nálunk szólásszabadságot követel, annak magának is biztosítania kell a jogállamiságot és a sajtószabadságot” – mondta Maas, tekintettel a Die Welt című lap török származású német tudósítójának isztambuli őrizetbe vételére.

Deniz Yücelt azzal vádolják a török hatóságok, hogy egy terrorszervezet tagja, terrorista propagandát terjesztett, emellett érzékeny adatokkal élt vissza. Az ügy hátterében az áll, hogy az újságíró Berat Albayrak energiaügyi miniszter elektronikus levelezése ellen indított hackertámadásról tudósított.
Yildirim a délelőtt folyamán találkozott Angela Merkel német kancellárral az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Különösen a német Baloldal és a Zöldek ellenzéki pártok fogadták éles kritikával Yildirimnek a törökországi referendumot mindössze hetekkel megelőző németországi fellépését. Sevim Dagdelen baloldali képviselő felszólította a német kormányt, hogy tiltsa meg Yildirim „diktatúrát támogató kampányhadjáratát”.

Recep Tayyip Erdogan török államfő a dél-törökországi Kahramanmarasban kezdte meg pénteken az április 16-ára kiírt, az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás előtti kampányát. Ha megszavaznák a parlament által már elfogadott alkotmánymódosítást, az jelentős mértékben szélesítené Erdogan államfői jogkörét.

A kormánypárt azzal érvel, hogy az elnöki rendszer bevezetése az ország stabilitása érdekében szükséges, míg az ellenzék attól tart, hogy az Erdogan egyszemélyes uralmához vezet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑