Cadmus fordítás Cadmus

Nemzetközi vizekre lép az iráni haditengerészet

2016. 11. 23.

Két tengerészeti zónát és három bázist épít Irán az Ománi-öböl északi partján, ami összhangban van azzal a tervvel, hogy az iszlám köztársaság visszatér a tengerre, mondta Habibollah Szajjari ellentengernagy. Az iráni hajók jelenleg az Ománi-öbölben, a Kaszpi-tengeren és az Indiai-óceánon találhatók, ez fog a tervek szerint változni, és a hajóhad más nemzetközi vizeket is felügyel majd.

Irán bevételeinek nagy része származik az olajexportból, ezt a Perzsa-öbölből kihajózó tankerekkel biztosítja, amelyek a világ minden tájára szállítják a fekete aranyat. Ezeket az óriáshajókat védenék meg a hadihajók távol Irántól is. Szajjari szerint jelenleg 44 hadiflottilla van a nyílt tengereken, ezek 3844 kereskedelmi hajó védelmét oldották meg, amelyek könnyen a kalózok kezébe kerülhettek volna. „Nincs szükségünk külföldi segítségre, mi magunk is fontos hatalom vagyunk torpedók és rakéták tekintetében” – hangsúlyozta az ellentengernagy. Mivel november 27-e az iráni naptárban a haditengerészet ünnepe, várhatóan idén új eszközöket és fegyvereket fognak leleplezni az iszlám köztársaságban.

Az iráni haditengerészet nagyobb szerepéről tanúskodik az október eleji lépés, amikor egy iráni flottilla az Atlanti-óceánra hajózott ki. Az Alvand-osztályú rombolóból és egy Busehr-osztályú logisztikai naszádból álló egység elhaladt az Ádeni-öböl mellett, majd október 29-én kikötött a tanzániai Dar es-Salaamban, ahol három napot töltött. Onnan továbbhaladt dél felé, s ha a helyzet megengedi, kikötnek a dél-afrikai Fokvárosban, mielőtt az Atlanti-óceánra kifutnak. „Ha a flottillánk megjelenik a nyílt tengeren, az mutatja az iráni haditengerészet képességeit, amely büszkén hordozhatja az iráni zászlót az óceánokon” – mondta akkor Habibollah Szajjari, egyértelműsítve a tengeri expedíció kettős célját. Az említett flottilla egyébként valóban ellátta a másik feladatát, október 17-én két hajót védett meg szomáliai kalózoktól Áden közelében. Irán 2008 novembere óta járőrözik a legveszélyesebb nemzetközi hajózási útvonalakon, hogy elriassza a kalózokat.

Magyar Idők Online

Megosztom:

,




Back to Top ↑