Cadmus fordítás Cadmus

Netanyahu szerint Soros áll a kampány mögött

2018. 02. 05.

Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök ma egy kabinetülésen azt mondta, hogy George Soros, „a zsidó milliárdos” áll a tiltakozó kampány mögött, amelyet azért indítottak, mert Izrael több ezer afrikai menedékkérőt akar deportálni.

Netanyahu hozzátette:

„George Soros pénzeli is a tiltakozásokat. Obama kétmillió betüremkedőt deportált, és akkor egy szót sem szóltak.”

A miniszterelnök Ofir Akunisz, Likud párti miniszter megjegyzésére reagált. Ő azt mondta, hogy a mostani tiltakozók egy része szélsőbaloldali, és őket európai országok pénzelik.

Az izraeli bevándorlási hatóság ma kezdte meg az Eritreából és Szudánból jött menedékkérőknek a deportációs figyelmeztetések kézbesítését.

A gyermekek nélküli férfiak legutolsó vízum-meghosszabbításukat egy olyan levél kíséretében kapják meg, amelyben közlik velük, hogy az országot az elkövetkező hatvan napon belül el kell hagyniuk, máskülönben bezárhatják őket meghatározatlan időre.

A hatóság emberei informálják majd őket, hogy vagy távoznak Ruandába, vagy hazatérnek. 3500 dollárt kapnak a reptéren beszállás előtt.

A hatóság számadatai szerint mintegy 39 000 eritreai és szudáni él Izraelben, beleértve ötezer gyermeket.

Pillanatnyilag nők, gyermekek, gyermekek apjai nem kapnak deportációs figyelmeztetést, de olyanok sem, akiket rabszolga-kereskedelem vagy emberkereskedelem áldozatának tekintenek és azok sem, akik 2017 végéig menedéket kértek, de választ nem kaptak.

Demokrata.hu – Lovasistvan.hu, Haaretz

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑