Cadmus fordítás Cadmus

Nigériai katonákat öltek meg a Boko Haram terroristái

2018. 01. 20.

Megtámadtak nigériai katonákat Niger délkeleti részén, legkevesebb ötöt megöltek közülük, tucatnyit megsebesítettek – közölték pénteken egybehangzóan az AFP hírügynökséggel meg nem nevezett biztonsági források, amelyek a Boko Haram dzsihadista szervezetnek tulajdonítják a támadást.

Az egyik forrás szerint a fegyveresek egy lopott katonai járművel férkőztek egy katonai konvoj közelébe még szerdán, és a támadásban egy civil is meghalt. Ezt a módszert – lopott katonai járművel történő, meglepetésszerű támadás – már többször alkalmazta a Boko Haram. A dzsihadisták a nigériai hadsereg egyik hadműveletében számos katonai járművet loptak el – tette hozzá a nyilatkozó.

Az Air-Info című honlap úgy értesült, hogy a szerdai támadásban legalább hét katonát öltek meg, és további 25-öt megsebesítettek.

A Boko Haram – amely hűséget esküdött az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek – elsősorban Nigéria északkeleti részén kegyetlenkedik, és egy iszlám kalifátust akar létrehozni, de az utóbbi években több támadást követett el Kamerunban, Csádban és Nigerben is.

A terrorszervezettel vívott harcokban az elmúlt nyolc évben – a sajtóban ismertetett becslések szerint – több mint 20 ezren vesztették életüket, és legalább 2,3 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására a térségben. A konfliktus teljesen tönkretette a Csád-tó térségének gazdaságát, aminek következtében mintegy 7 millió helyi lakost sújt súlyos élelmiszerhiány. A dzsihadisták ellen nagysága révén a leghatékonyabban a nigériai hadsereg tudja felvenni a harcot, és a szomszédos országok hadseregeivel együttműködve rendszeresen belép a területükre.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑