Cadmus fordítás Cadmus

Nő a veszélye annak, hogy terroristákhoz tömegpusztító fegyverek kerülnek

2017. 06. 29.

Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a terrorszervezetek képesek lesznek tömegpusztító fegyvereket előállítani – figyelmeztetett szerdán az ENSZ, amely egyúttal arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a folyamat megakadályozására.

Izumi Nakamicu, a világszervezet leszerelési ügyekért felelős tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén elmondta, hogy a nemzetközi közösségnek a jelenség kapcsán egyre összetettebb fenyegetésekkel kell szembenéznie, különös tekinettel a technológiai fejlődésre, a globalizációra, valamint a nemzetközi koordináció hiányára.

Az ENSZ szerint komoly veszélyt jelent a globális biztonság számára annak lehetősége, hogy terrorcsoportok, vagy egyéb, nem állami szereplők képesek legyenek vegyi, biológiai, vagy nukleáris fegyverek előállítására. Ennek valószínűsége az elmúlt években nőtt meg, azután, hogy a korábban kizárólag a hadsereg vagy a tudósok birtokában lévő – az ilyen és ehhez hasonló fegyverek előállítására vonatkozó – információk egyre inkább elérhetővé válnak bárki számára a világhálón. A globalizáció és a fokozódó nemzetközi kereskedelem szintén növelték (a tömegpusztító fegyverek illetéktelenek által történő létrehozásának) veszélyét, amelyet fokozott a hálózaton végbemenő illegális „kereskedelem” is.

Nakamicu hangsúlyozta, hogy az olyan technológiai újítások, mint például a 3D-s nyomtatás, vagy a drón szintén komoly veszélyt jelentenek annak szempontjából, hogy a terroristák akár tömegpusztító fegyverként, vagy annak részeként is alkalmazhatják őket. Az ENSZ-főtitkár leszerelési ügyekben illetékes helyettese ezért a hivatalos hatóságok és az ipar közötti együttműködés szükségességét hangsúlyozta.

A BT tagjai egyetértettek abban, hogy kiemelten kezelik a jelentésben foglaltakat. Emlékeztettek arra, hogy az utóbbi időben az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet terroristái számos alkalommal követtek el vegyi fegyveres támadást Szíriában és Irakban.

A világszervezet legfőbb döntéshozó szerve az utóbbi években rendszeresen foglalkozott az üggyel, amely kapcsán tavaly decemberben Spanyolország kezdeményezésére több új, a vele járó kockázatok csökkentését előirányzó intézkedést vezetett be.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑