Cadmus fordítás Cadmus

Orosz hackerek állnak az IÁ kibertámadásai mögött?

2016. 06. 19.

Valószínűleg orosz hackerek állnak az Iszlám Állam (IÁ) nevében az elmúlt bő egy évben elkövetett kibertámadások sorozata mögött – jelentette szombaton a Der Spiegel című tekintélyes német hetilap.

A német biztonsági szervek ismeretei szerint – írja a hamburgi hírmagazin – az Iszlám Állam nincs abban a helyzetben, hogy emberei összetett kém- és szabotázstámadásokat indíthassanak a világhálón.

Néhány tény arra utal – mondják -, hogy a szóban forgó akciókat a Kreml hackerei követik el, s ez a gyanú már 2015 áprilisában is felmerült, amikor a TV5 Monde francia tévéadó elleni nagyszabású hackertámadást követően a nyomozás szálai gyorsan egy orosz hackercsoporthoz vezettek. A francia média jelentései szerint ez volt a helyzet előzőleg a washingtoni Fehér Ház, több NATO-tagállam, valamint orosz disszidensek és ukrán aktivisták információs rendszere ellen végrehajtott támadásokkal is.

A Der Spiegel szerint az Egyesült Államok haderőinek központi parancsnokságát 2015 elején, illetve a szaúdi biztonsági szerveket idén tavasszal ért támadások is valójában orosz megrendelésre történtek.

A német biztonsági szervek az ügy kapcsán emlékeztetnek rá, hogy az orosz titkosszolgálatok összesen több mint négyezer “kiberügynököt” foglalkoztatnak.

Orientalista.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑