Cadmus fordítás Cadmus

Orosz külügyminisztérium: Az Egyesült Államok önös érdekből cselekedett

2018. 05. 09.

Különösen aggasztó, hogy az Egyesült Államok újfent az államok többségével szembe menően, kizárólag önös érdekből, a nemzetközi jogot durván megsértve cselekedett, amikor felmondta az iráni atomprogramról szóló 2015-ös egyezményt – közölte kedden az orosz külügyminisztérium.

A külügyi tárca szerint Oroszország mélyen csalódott Donald Trump amerikai elnök döntése miatt, hogy egyoldalúan felmondja a megállapodást és visszaállítja a korábbi szankciókat Irán ellen.

„A Közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) nem kizárólag az Egyesült Államok érdeme, hanem az egész nemzetközi közösségé, amely ismételten megerősítette, hogy érdekelt az egyezmény megőrzésében, annak hosszú távú, következetes megvalósításában a nemzetközi, valamint regionális béke és biztonság, illetve az atomfegyverek elterjedését akadályozó nemzetközi rendszer megerősítése érdekében” – húzta alá a minisztérium.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a május 8-i döntés újabb bizonyítéka annak, hogy Washington képtelen tárgyalásokat folytatni, és „mutatja azt is, hogy az amerikai fenntartás Irán teljesen törvényes nukleáris tevékenységével szemben mindössze ürügy a politikai számlák rendezésére”.

Oroszország továbbra is aktívan azon lesz, hogy fejlessze kapcsolatait Iránnal, valamint a politikai párbeszédet Moszkva és Teherán között. Mindemellett kész az úgynevezett atomalku többi részes államával is a további együttműködésre.

A tárca szerint Washington intézkedésével megsértette a többhatalmi megállapodást. Moszkva ezzel összefüggésben felhívást intézett atomszerződés végrehajtásában illetékes bizottsághoz, hogy tüzetesen vizsgálják meg az Egyesült Államok kilépésével előálló helyzetet.

Az orosz külügyminisztérium emellett úgy értékelte, hogy Trump döntésével aláásta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) fűzött nemzetközi bizalmat is, hiszen a szervezet az utóbbi években ellenőrzései során rendre megerősítette, hogy az iszlám köztársaság teljesíti vállalásait.

Irán 2015 nyarán egyezett meg az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal, Németországgal, valamint az Európai Unióval, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene életbe léptetett szankciók fokozatos feloldásáért cserébe.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑