Cadmus fordítás Cadmus

Orosz-szaúdi együttműködés

2017. 10. 06.

Először látogatott Szaúd-Arábia uralkodója Moszkvába. Szalman király Vlagyimir Putyin orosz államfővel tárgyalt. Az elnöki hivatal közlése szerint a megbeszélésen gazdasági együttműködésről, a közel-keleti helyzetről és a terrorizmus elleni harcról is egyeztettek.

– Nagyon örülünk, hogy itt van Őfelsége. Ez az első alkalom, hogy a szaúdi király Oroszországban van, biztos vagyok benne, hogy a látogatásának köszönhetően új lendületet kap a két ország közti kapcsolat – fogalmazott az orosz elnök.

A szaúdi uralkodó baráti államnak nevezte Oroszországot. Azt mondta, közösen dolgoznak a békéért és a biztonságért, valamint a világgazdaság fejlődéséért.

Szalman király látogatását a piacok is várták. A szaúdi uralkodó jelezte, hogy az olajárak stabilitására törekszik. Bár hivatalos bejelentést nem tettek, sajtóhírek szerint megegyeztek abban, hogy meghosszabbítják a nagy kőolajexportáló országok kitermelést korlátozó megállapodását.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑