Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Párhuzamos társadalmak Ausztriában

2017. 04. 18.

Egy tavalyi tanulmány alapján a muszlim óvodák nagy szerepet játszanak a radikalizáció és a szegregáció növekedésében. Utóbbival még a liberális riporter is egyetértett, aki a jelentés nyomán vizsgálódott.

Komoly vitát keltett Ausztriában egy tavaly megjelent tanulmány, amely szerint a bécsi iszlám óvodák hozzájárulnak a párhuzamos társadalmak kialakulásához, sőt ahhoz is, hogy több veszélyes radikális nőjön fel Ausztriában – írta vasárnap a The Local portál osztrák kiadása, az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.

A szerző, a törökországi születésű bécsi professzor, Ednan Aslan szerint körülbelül tízezer, két és hat év közötti gyerek jár 150 muszlim óvodába, ahol a Koránt hasonlóan tanítják, mint a Bibliát a kifejezetten keresztény irányultságú intézményekben.

Az említett óvodák legalább negyedét olyan csoportok támogatják, akik az iszlám legkonzervatívabb irányzatát, a szalafizmust képviselik, vagy olyan szervezetek, amelyek a vallást nem magánügynek tartják, hanem a politikába és társadalomba is integrálnák azt. Aslan szerint a szülők azért küldik oda a gyerekeiket, hogy biztosítsák, muszlim környezetben nőjenek fel, de ezzel egyúttal „ki is zárják őket egy multikulturális társadalomból”.

A tanulmányra felfigyeltek a bevándorlás bírálói, így az Osztrák Szabadságpárt is, nem függetlenül attól a ténytől, hogy a párizsi és brüsszeli merényleteket Európában felnőtt muszlimok követték el. Mások azonban elutasították Aslan következtetéseit, megkérdőjelezve a módszertanát.

A kisebbségeket és a bevándorlást erősen támogató liberális Biber magazin riportere muszlim anyának adta ki magát, tucatnál is több óvodába elment, de elmondása szerint nem látta nyomát annak, hogy szélsőséges nézetekre tanítanák a gyerekeket. De a vizsgált óvodák harmadát a Biber is problémásnak találta, tapasztalatai szerint ugyanis az odajáró gyerekeket elzárják a többségi társadalomtól, az óvodák munkatársainak nyitottsága és némettudása pedig szintén aggasztóan elenyésző. A bécsi városháza a közvélemény megnyugtatására saját vizsgálatot jelentett be.

Magyar Hírlap

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑