Cadmus fordítás Cadmus

Ráfázott, aki a magas kamatért török lírát vett

2017. 06. 22.

Tavaly nagyot zuhant, és lenn is maradt, és ezt messze nem kompenzálta a kamat. 

Miután a kamatszint évek óta nulla közelében van Amerikában, Európában és ezen belül nálunk is, sokan megpróbálkoztak azzal, hogy magas kamatozású valutát vesznek, és így pótolják, amit fejlettebb piaci jegybankjaink megvonnak tőlük. Csakhogy amelyik valutának magas a kamata ilyen környezetben, az nem véletlen: infláció, kereskedelmi és fizetési mérleghiány gyötri az adott országot, így valutája leértékelődésnek is ki lehet téve.

A hazai közönség a török lírát találta meg, mint viszonylag közeli, és kevésbé exotikus pénznemet, 3 évvel ezelőtt. Ekkor az történt, hogy a török jegybank hirtelen 4,5-ről 10 százalékra emelte irányadó kamatát, megelégelve az árfolyamgyengülést. Kezdetben működött is a dolog: a 3 líráig is felszaladó euró árfolyam 2014 során visszatért 2,70-ig, tehát a líra 10 százalékot erősödött. A kamatot vissza is vágták 7,5 százalékig, a líra pedig újra gyengülni kezdett.

Ez volt az a pont, amikor sokan a vétel mellett döntöttek, mondván, a gyengülés átmeneti, a kamat pedig még mindig igen vonzó. Csakhogy az árfolyamkockázat valóban nagy maradt, a líra tartós gyengülésbe kezdett, majd zuhanásba váltott. Idén év elején 4 líránál is többet kell adni egy euróért, azóta stabilizálódott az árfolyam 3.90 körül. Aki tehát szaladt két éve lírát venni, most jó 30 százalékos bukóban van, ebből a kamat kb. a felét fedezi.

Magas kamatért más, ráadásul kisebb valutát venni tehát igen kockázatos, ahogy svájci frankban is igen kockázatos volt alacsony kamatra hitelt felvenni, ahogy ezt már azóta mindenki megtapasztalta.

Orientalista.hu – Privatbankar.hu nyomán

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑