Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Régóta megvan az ellentét Németország és Törökország között

2017. 07. 24.

Régóta éleződik a feszültség Németország és Törökország között, egyebek mellett, mert a német parlament tavaly népirtásnak minősítette az örmények elleni mészárlást, illetve a törökök nem engedélyezték német képviselőknek bizonyos támaszpontok meglátogatását – mondta Menyes Roland, az Antall József Tudásközpont kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A kutató elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök 2011-ben tartott egy beszédet Németországban, és kijelentette, hogy az ott élő törököknek feladatuk az integráció, azonban az asszimilációtól óvta őket. Ezért Németországban többen a török népesség „heccelésével” vádolták Erdogant – tette hozzá.

Népirtás

Másodikként 2016 júniusát említette, amikor a német Bundestag elfogadott egy határozatot, amely az 1915-ös, a török birodalom által az örmények ellen elkövetett mészárlásokat először nevezte népirtásnak, erre „nagyon agresszív” török reakciók érkeztek.

Menyes Roland kitért arra is, hogy Ankara nem engedett be német parlamenti képviselőket az incirliki légitámaszpontra, ahonnan át is helyezik a német katonákat Jordániába. Hozzátette: a konyai NATO-légitámaszponton sem engedélyezték a törökök a csapatlátogatást a német képviselőknek, ugyanakkor Angela Merkel német kancellár egy hete adott interjújában utóbbi esetről azt mondta, a feszültségnek nem a két ország között, hanem a NATO-n belül kell megoldódnia.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑