Cadmus fordítás Cadmus

Robbantásos merénylet Abháziában

2016. 10. 18.

Véletlen vagy szándékos pokolgépes robbantás következtében életét vesztette egy férfi hétfőn a Grúziából kivált Abházia fővárosában, Szuhumiban, a közszolgálati televízió területén, rajta kívül másnak nem esett bántódása – közölték a helyi hatóságok.

A helyszínen egy szakállas férfi holttestére bukkantak. Aszlan Kobahija belügyminiszter közölte, hogy az egyelőre ismeretlen tettesnek feltehetőleg társa is lehetett. A robbantásnak más áldozata nem volt, az okozott anyagi kár is csekély.

Muhamad Kilba, az abház biztonsági tanács titkára arról számolt be, hogy a detonáció 150-200 gramm trotil hatóerejének felelt meg.

Aida Bazba, az abház televízió igazgatóhelyettese szerint a férfi egy padon ülve robbant fel. Az intézmény őrei reggel, helyi idő szerint hét órakor kinyitottak egy oldalsó bejáratot, amely a tévé területére vezetett. A robbanás tíz perccel később történt. A tévé munkatársai, őrei közül senki sem sebesült meg. Az objektum védelmét megerősítették.

Raul Hadzsimba abház elnök a biztonsági erőkkel tartott értekezletén utasítást adott az állami intézmények, köztük az iskolák és óvodák fokozott védelmére. Egyéb, különleges intézkedésre nem adott felhatalmazást. Elrendelte ugyanakkor a robbantásban meghalt férfi személyazonosságának minél gyorsabb kiderítését.

Abházia, akárcsak Grúzia másik szakadár területe, Dél-Oszétia a 2008-ban vívott grúz-orosz háború nyomán nyilvánította ki függetlenségét. A háború azután robbant ki, hogy Grúzia megpróbálta katonai erővel visszafoglalni az utóbbi szakadár területét. A két terület önhatalmúlag kinyilvánított függetlenségét azonban Oroszországon kívül alig néhány ország ismerte el.

Mindkét régióban orosz katonai támaszpontok vannak, a világ legtöbb országa és az ENSZ is Grúzia részének tekinti ezeket a területeket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑