2018. 01. 08.

Skandináviából Németországba menekülnek a migránsok



Egyre több menedékkérő érkezik Németországba északról a skandináv országokban bevezetett menekültügyi szigorítások miatt – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A szövetségi belügyminisztérium a lap kérdésére a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség kimutatása alapján közölte, hogy tavaly a január-októberi időszakban 2269 illegális határátlépést regisztráltak Finnországból, Norvégiából, Svédországból és Dániából, ami 35 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 1674-hez képest.

A legnagyobb csoportokat az afgán, az iraki és a szíriai állampolgárok alkották. A legtöbben, 1674-en a német-dán szárazföldi határon keltek át, a többiek hajóval érkeztek Skandináviából.

A lap szerint valószínűleg jóval többen érkezhettek, mert sokan úgy lépik át a határt, hogy a szövetségi rendőrség nem veszi észre őket, a tartományi rendőrségi szervek által az ország belsejében előállított menedéket kereső emberekről pedig nem derül ki, hogy melyik szomszédos állam területéről léptek be Németországba.

A Welt am Sonntag hozzátette, hogy míg észak felől egyre többen lépik át a határt illegálisan, Ausztria és Svájc felől nagymértékben csökken a nyomás. A szövetségi rendőrség legutóbbi kimutatása szerint a bajor-osztrák határon, illetve Baden-Württemberg tartomány és Svájc határán tavaly a január-novemberi időszakban 19 600 illegális határátlépést regisztráltak, ami alig az egynegyede az egy évvel korábbi 74 ezernek.

Németországba a migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, 2016-ban 280 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba, tavaly november végéig pedig további 173 ezret.

Orientalista.hu – MTI

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com