Cadmus fordítás Cadmus

Sokan meghaltak a hadsereg és a lázadók közti összecsapásokban Dél-Szudánban

2017. 10. 04.

Legalább kilencven ember meghalt a kormánycsapatok és Riek Machar volt alelnökhöz hű lázadók közötti összecsapásokban Dél-Szudánban – közölte Lul Ruai Koang, a dél-szudáni hadsereg szóvivője kedden.

A hadsereg és a lázadók között kiújuló harcok keretében összecsapások törtek ki hétfőn az ország északkeleti részén található Bieh állam területén.

Koang elmondása szerint a harcokban katonák, lázadók és civilek is életüket vesztették.

A világ legfiatalabb államának számító, 2011 óta független Dél-Szudánban 2013 decemberében mérgesedett el a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és helyettese, Riek Machar között, aminek következtében polgárháború tört ki.

Habár a szemben álló felek 2015 augusztusában békemegállapodást írtak alá, az egyezmény nem vetett véget a harcoknak. A békeszerződéssel tavaly júliusban létrehívott egységkormány napok alatt összeomlott, a fővárosban, Jubában harcok törtek ki, melyek elől Machar és számos követője menekült a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságba.

A dél-szudáni konfliktus következtében kialakult menekültválság a legnagyobb, amellyel Afrika kénytelen szembesülni az 1994-ben elkövetett ruandai népirtást követő időszak óta. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága augusztus közepi jelentése szerint már az egymilliót is meghaladta a dél-szudáni menekültek száma a szomszédos Ugandában.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑