2017. 11. 22.

Sokan meghaltak segélyosztás közben kialakult lökdösődésben Marokkóban



Legalább tizenöten meghaltak és öten megsérültek a nyugat-marokkói esz-Szavíra térségében vasárnap, amikor élelmiszerosztás közben lökdösődés tört ki a tömegben – közölte a marokkói belügyminisztérium.

A szerencsétlenség – amelynek körülményeit a tárca nem részletezte – az esz-Szavírától 60 kilométerre fekvő Szidi Bulaalam faluban történt.

Helyi médiajelentések szerint egy “adakozó” szervezte az élelmiszerosztást a heti vásár idején egy kis bódéban, amelyet rövid idő alatt megrohant a mintegy 800 fős tömeg, főként nők. A marokkói hatóságok közölték, hogy vizsgálat indult “az incidens körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására”.

Az uralkodó, VI. Mohammed király utasítást adott az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek a megsegítésére. Az uralkodó magára vállalta az áldozatok temetésének és a sérültek ellátásának költségeit. Az alyaoum24.com helyi hírportál értesülései szerint a segély értéke személyenként mintegy 16 dollár (4234 forint) volt.

Az élelmiszersegélyek osztása gyakori az észak-afrikai országban, különösen az eldugott vidékeken. Hasonló akciókat magánszponzorok és szervezetek, de a hatóságok is tartanak. A heti vásár idején a marokkói falvak piacai túlzsúfoltak, gyakran érkeznek vásárlók a szomszédos falvakból is.

A szárazság miatt nemrégiben csökkent a mezőgazdasági termelés, és az alapvető élelmiszerek ára megnőtt Marokkóban.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , ,






Back to Top ↑