Cadmus fordítás Cadmus

Sorosra mutogat az izraeli miniszterelnök

2018. 04. 04.

Valóságos pánikot okozott több nyugati országban, hogy az ENSZ hozzájuk akarja költöztetni Izraelből az afrikai illegális bevándorlókat. Hónapok óta tart a vita, a jobboldali izraeli kormány ki akarja toloncolni a bevándorlókat, de civil szervezetek ezt igyekeznek megakadályozni.

Hétfőn úgy tűnt, hogy az ENSZ segítségével 16 ezer embert elköltöztetnek, például Németországba és Olaszországba, de mindkét országban tiltakozás kezdődött. Az izraeli miniszterelnök szerint Soros György tevékenysége látszik a háttérben – hangzott el az M1 Híradójában.

Illegális bevándorlók és az őket támogató aktivisták tiltakoztak Benjamin Netanjahu hivatala előtt Tel-Avivban. Az izraeli miniszterelnök keddi döntését kifogásolták, amellyel felmondta a kormánya és az ENSZ menekültügyi szervezete közti megállapodást – pedig egy nappal korábban úgy tűnt, hogy ez alapján juthat több mint tízezer ember Nyugat-Európába.

Tel-Aviv déli részén, a helyiek által csak „Kis-Afrikának” hívott negyedben élnek azok a főként Eritreából és Szudánból érkezett migránsok, akiknek az Izrael déli határán 2012-ben felállított kerítés megépítése előtt sikerült beszökniük az országba – munkalehetőség és egy jobb élet reményében. Csaknem negyvenezren lehetnek, a helyiek szerint megjelenésük óta romlott a közbiztonság a környéken. Sokan a kormány tehetetlenségének tartják, hogy évek alatt sem sikerült kitoloncolni őket.

Több lehetőség is kínálkozott

Pedig a Benjamin Netanjahu vezette kabinet több megoldással is próbálkozott. Repülőjegyet és 3500 dollárt, csaknem egymillió forintnak megfelelő összeget ajánlott azoknak, akik önként elhagyják Izraelt. Nemrég pedig megállapodást kötött az ország vezetése Ruandával, hogy fogadja be az afrikai migránsokat. Ezt a tervet azonban – a nemzetközi közvélemény reakciói és a több tízezres tüntetések miatt – végül elvetette.

Színre lépett az ENSZ ajánlata

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága azt ajánlotta fel, hogy 16 ezer, Izraelben élő illegális bevándorlót átvesz, és a fő célországainak számító országokba, vagyis Kanadába, Németországba és Olaszországba telepít át. Cserébe a többiek helyzetét kellett volna tartósan rendezni.

Kiderült, az ENSZ-egyezségről éppen a potenciális befogadó országoknak nem volt információjuk, így amikor az izraeli kormány bejelentette az áttelepítések elindítását, Németország és Olaszország is jelezte, szó sem lehet a betelepítésről.

Nem sokkal később Benjamin Netanjahu Facebook-oldalán jelezte, felmondja az ENSZ-megállapodást. Az izraeli kormányfő azt írta, a jogi és nemzetközi akadályok ellenére nem mond le határozott szándékáról, hogy – mint fogalmazott – a behatolókat eltávolítsa az országból.

Soros a háttérben?

A kormányfő a New Israel Fund nevű, amerikai székhelyű civil szervezetet is felelőssé tette a megállapodás kudarcáért. A kormányfő szerint a New Israel Fund egy olyan külföldi szervezet, amely külföldi kormányoktól és olyan Izraellel szemben ellenséges emberektől kapja a támogatást, mint például Soros György – írja a Haaretz. Az izraeli lap Benjamin Netanjahut idézve hozzáteszi: a szervezet végső célja, hogy eltörölje Izrael zsidó karakterét, mert egy minden nemzetet képviselő országgá akarja átformálni.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑