Cadmus fordítás Cadmus

Szankciókkal sújtaná a Líbiában működő embercsempészeket Franciaország

2017. 11. 30.

Párizs ENSZ-nagykövete, Francois Delattre a Biztonsági Tanács ülésén beszélt a líbiai rabszolgapiacok elleni intézkedésekről, és arra a riportra hivatkozott, amely az egyik amerikai hírcsatornán került képernyőre pár napja, és azt mutatja meg, hogyan adják-veszik a menekülőket Líbiában.

Az elnöklő svéd nagykövet, Carl Skau válaszában úgy fogalmazott, hogy minden állam vállalta, hogy megelőzi, felszámolja és bünteti a rabszolgaság minden formáját, amelyek kivétel nélkül bűncselekménynek számítanak, kimerítik az emberiesség elleni bűntett fogalmát is. “Minden ilyesmit súlyosan elítélünk” – tette hozzá a svéd ENSZ-nagykövet.

Vannak, akiket a hatóságoknak sikerül kimenteniük ebből a helyzetből, de a többség képtelen kiszabadulni az embercsempészek útvesztőiből.

Egy férfi, aki Elefántcsontpartról menekült, azt meséli, hogy amint megérkezik az ember Líbiába, azonnal lecsapnak rá, és eladják. Mindegy, hogy Nyugat-Afrikából, Maliból, Szenegálból vagy máshonnan jön, akár Elefántcsontpartról, igy is, úgy is eladják.

Az elmúlt négy évben százezrével mentette ki az Afrikából menekülőket a Földközi-tengerből az olasz parti őrség és az uniós határvédelem, a Frontex.

Pár hónapja az Európai Unió nemcsak ment, hanem a líbiai partoknál vadászik embercsempészekre, hogy megakadályozza a lélekvesztők útnak indítását.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑