Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Szaúd-Arábia felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el Libanont

2017. 11. 10.

Napról napra mérgesedik a helyzet.

A szaúdi külügyminisztérium közleményben szólította fel a királyság állampolgárait, hogy ne utazzanak Libanonba, vagy ha ott vannak, akkor távozzanak minél gyorsabban.

Szintén csütörtökön történt, hogy libanoni kormányzati források közölték, szerintük Szaúd-Arábia fogva tartja lemondott kormányfőjüket, Szaad Haririt. Korábban már a Hezbollah is ezt a vádat fogalmazta meg, míg a szaúdi álláspont szerint Hariri szabad akaratából utazott hozzájuk, és bármikor szabadon távozhat.

Hariri a jelentések szerint csütörtökön találkozott már a rijádi francia nagykövettel, és a tervek szerint a következő napokban tárgyalni fog uniós, amerikai és brit diplomatákkal is.

Libanoni források szerint Bejrút külföldi országokkal együttműködve szeretné elérni, hogy a volt miniszterelnök visszatérjen hazájába.

A szunnita kormányfő szombaton Rijádban váratlanul bejelentette lemondását, és azzal vádolta meg a síita Iránt, valamint annak helyi szövetségesét, a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezetet, hogy rátették kezüket az országra. Hariri döntésével újabb válságba sodorta, és a szaúdi-iráni vetélkedés színterévé változtatta Libanont. Libanoni kormánykörökben az a hír járja, hogy Szaúd-Arábia kényszerítette lemondásra Haririt.

Hariri lemondását követően számos szaúdi, iráni és libanoni reagálás látott napvilágot. Szaúdi tisztviselők azzal vádolták a libanoni kormányt, hogy harcot folytat a vahhábita királyság ellen. Iráni tisztviselők szerint az egész az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia terve volt arra, hogy Libanonban és a térségben feszültséget szítsanak. Michel Aoun, Libanon keresztény elnöke pedig leszögezte: nem fogadja el a kormányfő lemondását, amíg nem személyesen Hariritől hallja azt. Aoun jelezte: a diplomácia segítségével kívánja felderíteni a Hariri meglepetésszerű döntése mögött húzódó okokat – adta hírül az al-Manar libanoni tévécsatorna csütörtökön. Az államfő ennek érdekében több nagykövetet meghallgat majd.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑