Cadmus fordítás Cadmus

Szaúdi nők százezrei szeretnének jogosítványt

2018. 01. 15.

A szaúdi Uber és Careem fuvarszolgáltató cégek már elkezdték felvenni, azaz leendő gépkocsisofőröknek kiképezni azokat a nőket, akik egy tavaly szeptemberi rendelkezés értelmében az idei év második felétől sofőrként kívánják keresni a kenyerüket. Idén júniustól minden szaúdi nőt megillet a volán mögé ülés lehetősége, persze csak ha jogosítványt szerzett. A világ egyik legszigorúbb vallási nézeteit valló arab országában eddig nőki nem vezethettek kocsit, de még taxival se nagyon utazhattak, ugyanis nem szállhattak be idegen férfihoz, azaz hivatásos taxisofőrhöz sem. Úgy tűnik, hamarosan tele lesznek női taxisokkal a közel-keleti arab ország útjai, amiért három éven át küzdöttek a helyi jogvédő szervezetek.

Szaúd-Arábiában idén júniusig továbbra is csak férfiak vezethetnek gépkocsit, viszont a nőknek elvileg már lehetőségük van elkezdeni a vezetői tanfolyamot, igaz, gyakorolni addig a közúti forgalomban nem, csak zárt pályán tudnak.

Helyi médiabeszámolók szerint az autóiskolákba már ezrével jelentkeznek a nők, hogy jogosítványt szerezzenek. Vagy azért, hogy júniustól saját kocsit vezessenek, vagy mert taxisofőrként szeretnének elhelyezkedni.

A szaúdiaknál eddig a nők többségét a férjük volt kénytelen furikázni. Persze a tehetősebb nők saját, állandó sofőröket alkalmazhattak, ha ki akartak ruccanni otthonról egy „jó shopping” kedvéért a barátnőjükkel, illetve még lehetőségük volt taxijelölés nélküli magán fuvarszolgáltatóval is utazni.

Azokat mindíg saját lakásukhoz kellett hívni, és, úgymond, „háztól-házig” fuvaroztatták magukat. Nyílván így a külvilág számára nem derült ki, hogy ki, azaz „milyen férfi” ül a volán mögött.

A Rijadban jelenlévő két nagy magánfuvarozó beszámolója szerint az Uber utasainak 80, míg a Careem (ez utóbbi a szomszédos Dubajban is komoly létszámmal dolgoztat) megrendelőinek 70%-a volt nő.

Viszont “természetesen” csak férfi sofőröket foglalkoztathattak, legtöbbjüket saját kocsival. Most ezen akarnak változtatni. Mint kiderült, hírdetéseikre egy hét alatt szintén több ezer nő jelentkezett. Az is kiderült, hogy közülük nagyon sokan korábban külföldön már nemzetközi jogosítványt szereztek, de odahaza éveken át csak a hátsó ülésen foglalhattak helyet, vagy jobb híján gyalogosan közlekedtek.

Most számukra három szaúdi nagyvárosban, Rijádban, Dzsiddában és Chubarban is úgynevezett 90 perces gyorstalpaló tanfolyamokat tartanak, ahol megtanulhatják a taxisofőri praktikákat, amellett természetesen a 33 milliós királyság közútjain való közlekedés szabályait, és nem utolsósorban a leendő munkájukhoz elengedhetetlen mobiltelefonos applikációk alkalmazását.

A Careem be is jelentette, hogy júniustól országszerte 10 ezer női sofőrt akar alkalmazni, mert a szaúdi nők zöme még mindíg ódzkodik férfi sofőrt házhoz hívni. A másik, a konkurens Uber amellett, hogy a közeljövőben szintén több ezer nőt kíván sofőrként alkalmazni, azt is közölte, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelően bevezeti azt a szolgáltatását, hogy női megrendelőnek automatikusan női sofőrt küldenek majd.

A napokban a szaúd-arábiai Dzsiddában meg is nyílt az első, úgynevezett „autószalon csak nőknek!” Itt csak nők állnak az autót választó női vevők rendelkezésére, ők válaszolnak a pénzügyi kérdésekre is.

A nők autóvezetési joga Mohammad bin Szalman koronaherceg Vision 2030 elnevezésű modernizációs programjának a része, amely arról is rendelkezik, hogy 2018. júniusáig mindennek készen kell állnia a közlekedés több millió új résztvevője számára.

Szakértők szerint az, hogy az év második felétől a nők is volán mögé ülhetnek, és taxi- vagy bármilyen más sofőrök is lehetnek, némileg javíthat az ország nem éppen kedvező munkanélküliségi mutatóján, amelyet a rijadi statisztikai hivatal jelenleg 12,8 %-ra becsül.

Egyébként egy olcsóbb kategóriájú gépkocsival rendelkező nő a Careem fuvarszolgáltató cégnél napi 8 órás munkaviszonnyal havi 6000-8000 riálos (410.000 – 545.000 forint) fizetésre számíthat majd, ami azért jóval alacsonyabb, mint a jelenlegi szaúdi 10 000 riálos (683.000 forint) átlagfizetés.

Ami pedig úgy általában a söfőrködést illeti, idén júniustól a szaúdi nők nemcsak autót, de motorkerékpárt és teherautót is vezethetnek. Sőt, pár napja Addalláh Muajrí, a szaúdi országos tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy a nyár végétől lehetővé válik az is, hogy a nők buszsofőr vagy akár mozdonyvezetői képesítést szerezzenek.

A napokban közölték, hogy a királyság női lakói már futballmeccsekre is járhatnak, márciustól pedig a mozik ugyancsak megnyitják előttük a kapuikat.

Mindezen könnyítések ellenére a nőket Szaúd-Arábiában még mindig sok szabály korlátozza. Például a tanulásukhoz, vagy az egyéni utazásukhoz továbbra is egy férfi családtagjuk (apa, férj vagy fivér ) engedélyére van szükségük.

Orientalista.hu – Origo

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑