Cadmus fordítás Cadmus

Százakat végzett ki az Iszlám Állam

2016. 11. 04.

Több száz embert, köztük dezertőröket, katonákat és volt kormányzati alkalmazottakat végzett ki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Moszul környékén – közölte Ravina Shamdasani, az ENSZ emberi jogokért felelős szóvivője pénteken.

A szélsőségesek 50 dezertőrrel és 180 volt kormányzati alkalmazottal végeztek, valamint Moszultól délre beszivárogtak a hadsereg soraiba, és a biztonsági erők hét tagját meggyilkolták.

Az IÁ harcosai péntek kora reggel átkeltek a Tigris folyón, és Moszultól 90 kilométerre, Sarkat térségében összecsaptak a biztonsági erők tagjaival. A szélsőségesek robbanószerkezeteket hagytak maguk után – közölte a helyi rendőrség.

Az iraki erők szeptemberben foglalták vissza Sarkatot, de a dzsihadisták kisebb csoportjainak időnként sikerül beszivárogni a kormány ellenőrzése alatt álló területekre.

Az Iszlám Állam utolsó iraki bástyájának számító Moszul ellen indított offenzíva október 17-i kezdete óta a szélsőségesek több hasonló akciót hajtottak már végre elterelésképpen.

Eközben az IÁ 1600 embert szállított át Hammam al-Alilból Tal-Afarba, akiket valószínűleg élőpajzsként akar majd felhasználni. A szélsőségesek ugyanerről a településről 150 családot hurcoltak át Moszulba szerdán, a lakosságot pedig felszólították, hogy adják át gyerekeiket, különös tekintettel a 9 kilenc év feletti fiúkra. Az ENSZ-szóvivő attól tart, hogy a dzsihadisták katonákat képeznének ki a kiskorúakból.

Shamdasani arra is felhívta a figyelmet, hogy az IÁ 400 kurd, jazidi és síita nőt tart fogva Tal-Afarban, valamint legalább 200 emberrel végzett Moszulban.

A szélsőségesek mellett a légicsapások sem kímélik a civileket: szerda este négy nő életét vesztette, 17 civil pedig megsebesült a Moszul keleti részén található Kudsz negyedben egy bombázás során.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑