Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Százezrek menekülnek el Nyugat-Moszulból

2017. 05. 10.

Több mint 400 ezer ember menekült el az iraki Moszulból azóta, hogy február 19-én az iraki hadsereg megindította az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet utolsó iraki fellegvárának számító város nyugati részének ostromát – közölte kedden az ENSZ.

Az ENSZ humanitárius ügyeit koordináló hivatal (OCHA) az iraki kormányt idézve közölte, hogy az ostrom kezdete óta 434 775 ember menekült el a város említett részéből. Ezzel 615 150-re nőtt azoknak a száma, akik tavaly október (az iraki hadsereg ekkor indította meg a város keleti felének ostromát) óta kényszerültek lakóhelyük elhagyására és kerestek menedéket az országon belül. Az OCHA adatai szerint április vége óta körülbelül 30 ezren már visszatértek nyugat-moszuli otthonaikba.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden jelentette be, hogy új, kilencezer ember befogadására alkalmas átmeneti tábort nyitott Moszul keleti felében a város nyugati részéből érkező menekülőknek.
A város nyugati felének visszafoglalását jelentősen lassítja, hogy a szélsőségesek családok között rejtőznek el, és sok esetben élő pajzsként használják a helyi lakosságot.

Múlt csütörtökön egy iraki parancsnok elmondta, hogy a Moszul felszabadítását célzó műveletében az iraki hadsereg új frontot nyitott az IÁ ellen északnyugati irányból, hogy tehermentesítse és segítse a dél felől támadó csapatokat. A több hónapos ostrom után az Iszlám Állam harcosait mára a történelmi óvárost is magában foglaló északnyugati városrészbe sikerült visszaszorítani.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑