Cadmus fordítás Cadmus

Százszor olcsóbb helyben segíteni a migránsokon, mint Európában

2017. 12. 23.

Egy oxfordi professzor szerint 135-ször több pénzbe kerül, ha Európában segítünk a migránsoknak, mintha ugyanezt az otthonukban, helyben tesszük.

Paul Collier szerint az EU több mint száz migránson tudna helyben segíteni ugyanazon a pénzen, mint amelyen egy illegális bevándorlón segít Európában.

Minden egyes migránsra 135 dollárt költünk, az otthon maradó migránsok megsegítésére pedig 1 dollárt. Pedig azok, akik otthon maradnak, gyengébbek, mint azok, akiknek van elég forrásuk eljutni Európába – mondta a dániai szociáldemokrata párt konferenciáján Koppenhágában.

Kifejtette, azt is, hogy mit gondol az Európai Unióba érkező migránsokról.

Szinte mindenki úgy érkezik Európába, hogy egy olyan országban volt előtte, ahol biztonságban volt.

Az az elképzelés, hogy nekik hatalmas segítségre van szükségük, egyszerűen felelőtlenség, és az intellektuális lustaság eredménye – jegyezte meg.

Paul Collier az afrikai gazdaságok tanulmányi központ igazgatója, de tanácsadóként dolgozik továbbá a Világbanknál és az IMF-nél, de korábban a brit kormánynak is segített.

Orentalista.hu – 888.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑