2017. 10. 22.

Szexbotrányba keveredett egy híres muzulmán hitszónok



Miközben a francia rendőrség pénteken a Twitteren kérte a szexuális zaklatások és támadások áldozatait arra, hogy tegyenek minden esetben bejelentést, több politikust és közéleti embert is megvádoltak az állítólagos áldozataik. Ezek közt pedig feltűnt Tariq Ramadan svájci állampolgárságú iszlámszakértő és teológus, a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista szervezet alapítójának unokája is.

Az Al Arabiya szerint Ramadan ellen nemi erőszak miatt tett feljelentést az északnyugati-franciaországi Rouen ügyészségén pénteken Henda Ayari, egy szalafistából lett francia feminista aktivista. Mindketten közismert személyiségek Franciaországban, a francia televíziók rendszeres vendégei.

Henda Ayari, a Libératrice nevű egyesület 40 éves elnöke 2016 novemberében J’ai choisi d’etre libre (Úgy döntöttem szabad leszek) címmel megjelent könyvében írt először arról, hogy

egy muzulmán entellektüel egy konferencián egy párizsi hotelszobában bántalmazott és megerőszakolt.”

A nő pénteken a Facebookon megnevezte támadóját, s azt írta, hogy eddig azért nem merte megtenni, mert az megfenyegette.

Ügyvédje szerint Henda Ayari eddig félt megszólalni, de amióta néhány napja az emberek elkezdtek beszélni, úgy döntött, hogy ő is elmondja, mit élt át, és levonja annak a jogi következményeit. Tariq Ramadan egyelőre nem érezte szükségesnek, hogy reagáljon a vádakra.

Érintett még a volt Rothschild bankár, Emannuel Macron pártjának embere is. A kormánypárt egyik politikusát, Christophe Arend-t a korábbi parlamenti asszisztense a France Info hírrádióban szexuális zaklatással és erőszakkal vádolta meg, és emiatt feljelentést is tett ellene.

A 29 éves nő azt állítja, hogy a képviselő megfogta a melleit és heteken át szexista megjegyzésekkel zaklatta. Christophe Arend természetesen tagadja a vádakat és ügyvédje jelezte: rágalmazás miatt feljelentést tett.

Orientalista.hu – 888.hu

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑