Cadmus fordítás Cadmus

Szíria miatt kommunikált egymással Trump csapata és Moszkva

2016. 11. 18.

Az orosz külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Donald Trump megválasztott amerikai elnök munkatársaival – jelentette csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség Mihail Bogdanovra, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottjára hivatkozva.

“Kulcsfontosságú fordulóponthoz érkeztünk: színre lépnek Donald Trump megválasztott elnök új munkatársai. Már most kapcsolatot veszünk fel azokkal az emberekkel, akik valószínűleg segíteni fogják az új elnököt” – tette hozzá Bogdanov.

“Reméljük, a távozó és a hivatalba lépő adminisztráció is abból indul ki, hogy Oroszország nélkül nincs megoldás a szíriai problémára, s hogy készek lesznek nyílt és őszinte párbeszédet folytatni” – mondta a magas rangú diplomata. Hozzáfűzte: emellett a szíriai feleket is arra kell ösztönözni, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek, és olyan döntés szülessék, amely megfelel a közel-keleti állam különböző népcsoportjainak és vallási irányzatainak.

Bogdanov elmondta, hogy Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Limában fog tárgyalni a szíriai konfliktust érintő kérdések összességéről az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának keretében. A tanácskozásukon megvitatják a terrorizmus elleni küzdelmet, a humanitárius problémákat és természetesen a politikai kérdéseket is.

A diplomata rámutatott, hogy a külügyi tárcák vezetői korábbi telefonbeszélgetésük során állapodtak meg ebben. Bogdanov továbbá tájékoztatást adott arról, hogy a nap folyamán német kollégáikkal tanácskoztak, és az orosz fél megerősítette: tartja magát a Szíriát támogató csoportban és az úgynevezett lausanne-i formátumban kötött megállapodásokhoz. Hozzáfűzte: Kerry és Lavrov megvitat majd egy lausanne-i formátumban előkészített dokumentumot is a szíriai rendezésről.

A szíriai polgárháborúról tartott lausanne-i magas szintű egyeztetésen októberben az Egyesült Államokon és Oroszországon kívül Katar, Törökország, Szaúd-Arábia, Irán, Egyiptom, Irak és Jordánia is képviseltette magát, valamint jelen volt Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja is.

Légicsapások érték az iszlamistákat

A nap folyamán az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy hadászati bombázógépek manőverező robotrepülőgépekkel csapást mértek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető Fatah as-Sám (korábban: an-Núszra Front) hadállásai ellen. A bejelentés szerint a bombázók Oroszországból szálltak fel, és két légi utántöltéssel több mint 11 ezer kilométert tettek meg, majd a Földközi-tenger felett repülve mértek csapást szíriai célpontjaikra.

A tárca közleményéből kiderül, hogy a szíriai partok közelébe érkezett Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozóról felszálló Szu-33-as típusú harci repülőgépek is csatlakoztak a légi támadáshoz, így ettek a hmejmími légitámaszpontról felszálló csapásmérő repülőgépek is. A vadászkíséretet Szu-30-as vadászrepülőgépek alkották. A légi csapások eredményét drónokkal figyelték meg – tájékoztatott a tárca.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑