Cadmus fordítás Cadmus

Szíriába készülő fiatalok útleveleit vonták be Belgiumban

2016. 10. 31.

Tizenöt fiatal személyigazolványát és útlevelét vonták be Belgiumban, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kívántak csatlakozni – írta La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.

Jan Jambon belga belügyminiszter bejelentése szerint a 17 és 28 év közötti fiatalok készen voltak arra, hogy Szíriába induljanak, és közel voltak ahhoz, hogy tervüket valóra váltsák.

A miniszter az érintettek személyazonosságáról részleteket nem árult el, de a napilap úgy tudja, a fiatalok Belgium északi és főként keleti országrészéből származnak.

Két tucat okmányt vontak eddig vissza

A belga fenyegetéseket elemző központ (OCAM) január elején helyezte kilátásba a külföldre távozott és szélsőséges csoportokhoz csatlakozott belga állampolgárok igazolványának visszavonását, vagy érvénytelenítését.

Javaslatára október végéig 26 lehetséges terrorista szervezetben harcoló vagy a csoportokhoz csatlakozni vágyó belga állampolgár személyi okmányát vonták vissza Belgiumban.

Belgiumban 157 támogatóról tudnak

Az elemző központ adatai szerint az Iszlám Állam 2012-es megalakulása óta legalább 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria, vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz.

A 2016 elején mért adatok szerint 266 belga állampolgár harcolt a két ország valamelyikében. Az elemző központ korábbi tájékoztatása szerint az év elejéig 114 belga állampolgár hagyott fel a harcokkal és indult vissza Európába.

Az Iszlám Államnak Belgium területén legkevesebb 157 nyilvántartott támogatója van az elemző központ és a belga titkosszolgálatok adatai szerint.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑