Cadmus fordítás Cadmus

Szűk többségben az Erdogan elnöki rendszerét támogatók

2017. 04. 14.

A török választópolgárok szűk többsége, valamivel több mint 51 százaléka voksol a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése mellett az április 16-i népszavazáson két török közvélemény-kutató cég csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérése szerint.

A Konda nevű, kormányközeli vállalat 51,5 százalékra jelezte előre az elnöki rendszert támogató “igenek” arányát. Megjegyezték, hogy a hibahatár plusz-mínusz 2,4 százalék. A személyes kérdőíves módszerrel végzett kutatás során Törökország 30 tartományában 3462 embert kérdeztek meg április 7. és 9. között.

A felmérés alapján a referendumon 90 százalék körül alakul majd a részvételi arány. A Konda arról is beszámolt, hogy a bizonytalan szavazók aránya 9 százalékra csökkent a januári értékről, amely 20 százalék felett volt.

A Gezici nevű, a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) közel álló cég a bizonytalan választók elosztását követően 51,3 százalékra tette az igenek, 48,7-re pedig a nem szavazatok arányát. Ők szintén személyes kérdőíves módszerrel folytatták a felmérést, amelynek során Törökország 10 tartományában 1400 embert szólaltattak meg április 8. és 9. között.

A Gezici múlt heti kimutatásában még 53,3 százalékot értek el az igenek. A cég 9,9 százalékra tette a bizonytalanok arányát, és kiemelte, hogy sok megkérdezett nem akarja megosztani a véleményét.

Az alkotmánymódosítás, amelyet Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a nacionalista ellenzéki Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) egy része szorgalmaz, kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. A változtatással megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrehozott miniszterelnöki tisztség.

Orientalista.hu – MTI

 

 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑