Cadmus fordítás Cadmus

Teherán megnöveli rakétáinak hatótávolságát, ha Európa veszélyezteti Iránt

2017. 11. 26.

Ha Európa veszélyezteti Iránt, Teherán kétezer kilométernél hosszabbra növeli rakétáinak hatótávolságát – jelentette ki szombaton Hosszein Szalami, az iráni forradalmi gárda parancsnokhelyettese, akit a Fars hírügynökség idézett szombaton.

A dandártábornoki rangot viselő Szalami kifejtette: ha Irán eddig kétezer kilométeren belül tartotta rakétáinak hatótávolságát, azt nem technológiai hiányosság miatt tette, hanem azért, mert “stratégiai doktrínát” követ. Teherán ugyanis eddig nem érezte, hogy Európa veszélyt jelentene számára, de ha Európa mégis fenyegetné Teheránt, meghosszabbítja a hatótávolságot – tette hozzá Szalami.

Mohammad Ali Dzsafari, a Forradalmi Gárda vezetője október végén egy teheráni konferencián bejelentette, hogy Ali    Hamenei iráni legfelsőbb vezető – aki egyben a hadsereg főparancsnoka is – 2000 kilométerre korlátozta az iszlám köztársaságban gyártott ballisztikus rakéták hatósugarát. Ez azt jelenti, hogy az iráni rakéták csak közel-keleti célpontokat képesek elérni. Izrael és több térségbeli amerikai katonai támaszpont is 2000 kilométeren belül található. Dzsafari szerint ez a kapacitás egyelőre elég.

Szakértők szerint Dzsafari nyilatkozatának egyik célja az lehetett, hogy eloszlassa az iráni rakétaprogrammal kapcsolatos újabb aggodalmakat. Teherán szeretné ugyanis elkerülni, hogy egy kalap alá vegyék Észak-Koreával, amely nukleáris és rakétaprogramjával az Egyesült Államokat fenyegeti. Az iráni hatóságok többször hangsúlyozták, hogy az iszlám köztársaság észak-koreai technológián alapuló rakétaprogramja – amely a Forradalmi Gárda hatáskörébe tartozik – kizárólag védelmi célokat szolgál.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑