Cadmus fordítás Cadmus

Teljesen felszabadították Moszul keleti részét

2017. 01. 23.

Iraki csapatok teljesen az ellenőrzésük alá vonták Moszul keleti részét, felszámolva az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosainak utolsó ellenállási pontját is a várost kettészelő Tigris folyó keleti partján – jelentette be hétfőn a bagdadi védelmi minisztérium honlapján.

Az iraki kormányerők és a vele szövetséges milíciák októberben, az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi katonai koalíció támogatásával indítottak offenzívát Ninive kormányzóság központja, Moszul felszabadításra, amely az utolsó nagyobb város Irakban a dzsihadisták ellenőrzése alatt. Az offenzíva elején az iraki erőknek sikerült ellenőrzésük alá vonni több keleti városnegyedet, de aztán a szélsőségesek kemény ellenállásába ütköztek, akik robbanószerrel megrakott autók és háztetőkön rejtőző orvlövészek százaival nehezítették az iraki hadsereg előrenyomulását.

Az elmúlt napokban a dzsihadisták a keleti városrészben az északkeleti kerületekbe szorultak vissza.

A hadműveletek következő fázisa a Tigris nyugati partján fekvő városrészre fog összpontosítani. A harcokat nyomon követő megfigyelők szerint a nyugati városrész felszabadítása az iszlamisták uralma alól még nagyobb erőfeszítést igényel majd, és még hetekig eltarthat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑