Cadmus fordítás Cadmus

Terroristákat csinál az ISIS az Európába igyekvő migránsokból

2017. 02. 07.

Egy legfrissebb brit tanulmány szerint a dzsihadista terrorszervezet akár fejenként 1000 dollárt is adhat azoknak, akik illegális úton próbálnak bejutni az öreg kontinensre. Cserébe azt várják tőlük, hogy épüljenek be az itteni közösségekbe – olvasható a 888.hu-n.
A Quiliam tanulmánya szerint a kiskorúakat a legkönnyebb megnyerni.

A migránstáborokba és a helyi migránsközösségekbe beszivárgott prédikátoroknak könnyű dolguk van a fiatalokkal, nem kell sokáig győzködni őket.

Az igehirdetők a romlott európai értékekre és normákra hívják fel a figyelmet, valamint a hatóságok és a társadalom ellen hangolják a migránsokat – olvasható a 888.hu portálon.

Ráadásul a terrorszervezetek együttműködnek az embercsempészekkel is.

Az Iszlám Állam (ISIS) mellett egy másik terrorszervezet, a Boko Haram is felismerte a migrációban zajló lehetőségeket.

Módszerük az, hogy a frissen Európába jutott dzsihadisták beépülnek a már itt lévő migránsközösségekbe és hergelik, radikalizálják a többi, elsősorban fiatal bevándorlót.

A tanulmány Németországot hozza fel példának, ahol

a migráns-központokban és a mecsetekben elvegyülve hirdetik a szélsőséges nézeteket az ISIS tagjai.

Ráadásként a hatóságok sokszor olyan bűncselekményekért veszik őrizetbe a migránsokat, amikért a saját országukban nem tartóztatnák le őket, ez pedig csak még jobban az adott ország társadalma ellen hangolja, hergeli az érkezőket, akiket íly módon még könnyebb radikalizálni.

Tekintettel arra, hogy a legtöbb migráns híján van az anyagiaknak, többnyire örömmel elfogadják a terrorszervezetek ajánlatát, akik így lényegében ingyenes és biztonságos Európába utazást kínálnak fel számukra.

Az olasz hírszerzés vezetője már felhívta a figyelmet arra, hogy az olajtermékek és a műkincsek helyett az emberkereskedelem jelenti a legfőbb bevételi forrást a terrorszervezet számára.

Az ENSZ adatai szerint tavaly több mint 180 000 migránst csempésztek át a Földközi-tengeren keresztül Afrikából Olaszországba, az Europol pedig arról tájékoztatott, hogy a 2015-ös év során a különböző bűnszervezetek csempészéssel, valamint hamis úti okmányok gyártásával és értékesítésével 6 milliárd eurós bevételre tehettek szert – olvasható a 888.hu-n megjelent cikkben.

888.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑